Névjegy

Székhely

90242, Nagybereg, II. Rákóczi Ferenc u. 40.
Ismertető

Nagyberegi református templom

Magyar mezőváros, termékeny vidéken, a Szernye-tó keleti szélén, 306 házzal, 1 401 lakossal, 9 383 holdnyi térrel, melyen szelíden emelkedő halmok s erdőségek teszik a helyet érdekessé. Hajdan Pereg, Bereg és Berekunak is írták, s már az őskorban is lakott volt, amit a napfényre kerülő bronz eszközök igazolnak. Ezekkel a sorokkal vezette be Lehoczky Tivadar Beregvármegye monográfiája című 1881-ben Ungváron kiadott művében a Nagyberegről szóló fejezetet.

A honfoglalás idején főleg nomád pásztorok tanyáztak ezen a vidéken, majd a környező földek a magyar vezérek, fejedelmek, később a királyi hercegek birtokába jutott. A község a XII. században alakult ki és gyors fejlődésnek indult. 1241-ben a tatárok lerombolták, de hamarosan újra benépesült. A község Borsova vármegye székhelye volt, később róla nevezték el Bereg vármegyét.

1233-ban II. András seregével a beregi erdőben tanyázott és itt erősítette meg esküjével az egyházi concordatumot (egyezményt), melyet az őt elkísérő Jakab püspök és a pápa megbízottjának kezébe tett le. A néphagyomány szerint a király sátra a munkácsi határban lévő erdőben állt, ezért azt később Királyszék-erdőnek nevezték.

A XIII. században a beregi lelkészség kiváltságos helyzetben volt az esztergomi érsekségen belül, amit VIII. Bonifác pápa 1295-ben kelt irata és a Pázmány-féle jegyzék bizonyít.

1329-ben Erzsébet királyné a beregi erdő Borzsa -partja felett emelkedő magaslatán Szent Pál rendű zárdát alapított.

Mezővárosnak (opidumnak) 1397-ben Zsigmond király egyik leiratában nevezik először a községet. Ekkor Korjatovics Tódor munkácsi herceg volt Bereg birtokosa.

A XV. században többször cserélt gazdát a község, földjeit Brankovics György, Szilágyi Erzsébet, Anna királyné, Ulászló király birtokolta, majd 1514-ben a VII. törvénycikk 3. pontja értelmében a munkácsi koronabirtokhoz csatolták.


Kulcsszavak