Ismertető

Nagybégány Beregszásztól mintegy 10 km-re fekvő község. A mai Nagybégány környéke ősi idők óta lakott vidék volt. A község közelében a régészek két késő paleolitkori lakótelepülés nyomait fedezték fel, korukat mintegy 30 ezer évre becsülik. Ugyancsak Nagybégány közelében egy 11 tárgyból álló késő bronzkori lelet került elő a föld mélyéből, ami szintén azt bizonyítja, hogy már az időszámításunk előtti II. évezred végén emberek laktak itt. Három hasonló leletre bukkantak a régészek Kisbégány közelében is, ugyanitt egy késő bronzkori lakótelepülés nyomait fedezték fel.

Nagybégányt hajdan Ó-Bégánynak nevezték, valamikor kisebb volt Kisbégánynál. 1333-ban a pápai tizedek rovatában már önálló paróchiával rendelkező faluként említik, lelkésze Egyed beregi főesperes volt, aki a korabeli okmányok tanúsága szerint öt garas pápai tizedet fizetett. 1363-ban Gergely nevű lelkésze volt a falunak. A környékbeli földek akkor a Bégányi-család birtokában voltak, amely a Cseh melléknevet is használta.

1567-ben tatárok dúlták fel a községet, házait felperzselték, lakosainak nagy részét rabságba hurcolták.

1574-től a Lónyai és Szalay családok tulajdonába jutottak a falu földjei, melyek sokáig váltakozó sikerrel pereskedtek azokért a Bégányi-család leszármazottjaival.

1646-ban Rákóczi György erdélyi fejedelem 4 jobbágy és 2 pusztatelekből álló birtokrészt foglalt le Bégányi Tamástól Kristóf János, Albert György, Kósa István, Kis Jánosné, Csapó Bálint és Tenge Mihály javára, akik azért évenként 2-2 kalácsot és 1-1 tyúkot voltak kötelesek bevinni a munkácsi várba és évenként egy hetet dolgozni megerősítésén. A XIX. század elején a Görgey, Izsépi, Géresi, Berthóthy, Hidegkövy, gróf Vay, Neupaver, Bek, Borbély, Komjáthy, Dercsényi családoknak voltak itt kisebb-nagyobb birtokai. A Dercsényi-család két kocsmát tartott fenn a faluban.

Nagybégányban korán elfogadták az új református hitet. A reformáció idején a község nagyobb része templomával együtt csatlakozik a reformált egyházhoz. 1636-ban már virágzó anyagyülekezet. Temploma csúcsíves, gót stílusú volt, mely a XVIII. században rommá vált. 1768-ban a Simái Mező család újjáépíttette. 1782-ben csere útján kapja paplakát. A templomban egy 1636. évből való kottatám áll, valamint egy 1648-ban készült családi fedeles szék. 1854-ben készült el a templom tornya, melyet még 1768-ban kezdtek el építeni. Mennyezete 1881-ben készült el. Az egykor ledöntött sekrestye mellett egy régi kápolna maradványai látszanak. 1638-ban Mező Gáspár egy aranyozott ezüstpoharat ajándékozott a reformált egyháznak. Anyakönyve 1768-tól kezdődik. Bata Ferdinánd lelkészsége és Rácz István gondnoksága alatt újíttatták meg a templom székeit.

A falu keleti részén fekvő XIV. századi templom keletelt, szentélye egyenes záródású, jóval nagyobb a templomhajónál. A szentélyt keresztboltozat fedi, bordái egyszerű sima zárókővel találkoznak.

Az egykori szentélyt a templomhajótól kőből faragott, csúcsíves diadalív választja el, keleti falában hosszú, keskeny, szögletes ablak található. Hasonló ablak látható déli falában is. A hajó déli falában a szentélyéhez hasonló, de azoktól nagyobb, keret nélküli, keskeny, szögletes ablakok vannak.

A templom nyugati kapuja csúcsíves, pálcataggal díszített. 1981-ben a templom javításakor a diadalívtől balra egy ismeretlen női szent valószínűleg középkorban festett képét fedezték fel.

Lehoczky Tivadar Beregvármegye monográfiája című művében megemlíti, hogy a templom északi falán és a diadalíven, a mészréteg alatt piros és fekete színű festés nyomait fedezte fel.

Az egyházközség tulajdonát egy református iskola, egy tanítói lakás és egy parókia is képezte a szovjet megszállás idejéig. Jelenleg a volt református iskola és tanítói lakás romokban heverve teljesen használhatatlan állapotban van, s az elmúlt évben került vissza az egyház tulajdonába.


Kulcsszavak